Egyszer a férjem mutatott nekem egy vicces bejegyzést a neten. Valami olyasmi volt benne, hogy míg a nők este úgy fekszenek le, hogy azon gondolkodnak, hogy ma mit kellett volna jobban csinálniuk a gyermeknevelésben, addig a pasik gondolata éppen az ellenkezője, hogy ma is milyen szuper apák voltak.
Oh hogy irígylem én ezt tőlük :-)
Én mindig elmaradásban vagyok, én mindig többet szeretnék tenni. Mindig valamit halogatok, valamivel megcsúszok és így is kevesebb időm jut rájuk, mint amennyit szeretnék.
Pedig anyukám rengeteget segít. De a " Mikulás hozta" masszázsomat még így sem élveztem ki :-)
Most, hogy suliba járok végképp pánikolok. Hogy készülök fel a vizsgáimra. A vizsga munkámról nem is beszélve. Lenne egy üzlethelység kialakítási munkám is. De mikor?? Ez mind nagyon jó, végre kicsit ki tudok lépni a saját életembe, de nem tudom elengedni magam. Az elmúlt nyolc évem csak a gyerekekről szólt, az otthonunkról.
De most a teendőket leszámítva, mert az mindenkinek van. Ti hogy találjátok meg az egyensúlyt? Úgy alusztok el este, hogy milyen szuper anyák vagytok? vagy azt érzitek, hogy lehetne még jobban, lehetett volna jobban?
Én szoktam marcangolni magam. Ti szoktátok?
Csak az átállás ilyen nehéz és azért érzem úgy, hogy kevés vagyok?
Lehet?
Rajtam kívűl senkinek nem tűnik fel, hogy káosz van. Ezzel vígasztalom magam, mert talán akkor még jó vagyok.
Rengetek plusszt kapok most, hogy nyitottam. Ami jó az én lelkemnek és ugye ezt ők is megérzik és akkor az mindenkinek jó.
Természetes folyamat ez most nálam? Ilyen amikor az ember Gyes után munkába áll?
f. http://kristakeltanenblog.com/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése