Tegnap megint alakítottam :-(
Az első kattanás a kocsikulcs volt, amit dobás közben sikerült megnyomnom véletlenül. A második pedig a kocsi azonnali lezáródása volt.
A kislányom, a táskám,a kocsi kulcs, a telefonom bent,a kisfiammal mi kint :-(
A gyerekzár élessége miatt a kislányomnak ki kellett volna kapcsolnia magát az ülésből és előre mászva az első ajtókat tudta volna kinyitni. Ami eddig nem zavart, ill. még a nyugalmamat növelte útjaink során, -hogy nem tudja magát még kikapcsolni- az most a hátrányunkra vált. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy meg kell várnunk apát, be fog sötétedni, de legyen nyugodt.Egy kölcsön kért telefonnal értesítettem az édesapjukat.A kislánykám szerencsére nem pánikolt be, sőt karba tett kézzel várakozott. Kérleltem, hogy próbálja lenyomni a piros gombot. "Nem, nem tudom, én várom apát! " - volt a válasz. A fiacskámra eközben rájött a "szükség" :-) Ekkor őt kérleltem, hogy bírja ki még egy kicsit.
Szerencsénkre, szerencsémre nemsokkal később apa száguldozva megérkezett és elkezdtek sorra megoldódni a gondjaink. A tanulságot levontam, de hazudnék, ha jól éreztem volna magam tegnap este a bőrömben.
A gyerekeket ültettem be éppen az ovi előtt a kocsiba egy jó kis esőben. Egy hatalmas pocsolya miatt kicsit messzebbről lendítettem be a kislányt az ülésbe és nyújtózkodva nagy nehezen bekapcsoltam. Gondoltam a táskám már ne nehezítse még tovább a dolgomat, a kulccsal együtt hátulról az első ülésre dobtam,ugyanezzel a lendülettel pedig az ajtónak megadtam a becsukódási löketet.
De mit hallok: katt, katt.Az első kattanás a kocsikulcs volt, amit dobás közben sikerült megnyomnom véletlenül. A második pedig a kocsi azonnali lezáródása volt.
A kislányom, a táskám,a kocsi kulcs, a telefonom bent,a kisfiammal mi kint :-(
A gyerekzár élessége miatt a kislányomnak ki kellett volna kapcsolnia magát az ülésből és előre mászva az első ajtókat tudta volna kinyitni. Ami eddig nem zavart, ill. még a nyugalmamat növelte útjaink során, -hogy nem tudja magát még kikapcsolni- az most a hátrányunkra vált. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy meg kell várnunk apát, be fog sötétedni, de legyen nyugodt.Egy kölcsön kért telefonnal értesítettem az édesapjukat.A kislánykám szerencsére nem pánikolt be, sőt karba tett kézzel várakozott. Kérleltem, hogy próbálja lenyomni a piros gombot. "Nem, nem tudom, én várom apát! " - volt a válasz. A fiacskámra eközben rájött a "szükség" :-) Ekkor őt kérleltem, hogy bírja ki még egy kicsit.
Szerencsénkre, szerencsémre nemsokkal később apa száguldozva megérkezett és elkezdtek sorra megoldódni a gondjaink. A tanulságot levontam, de hazudnék, ha jól éreztem volna magam tegnap este a bőrömben.
f,http://www.countryliving.com/homes/house-tours/rustic-white-decorating#slide-1
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése