Sziasztok! Újra itt vagyok, leszek!
Azt hiszem nem kívánhattunk volna jobb időt a nyaralásunkhoz :-)
Igazán kellemes két hét volt!
Folyamatosan fogom írni a beszámolókat...
Ez idő alatt ünnepeltük a kislányom második születésnapját.
Mivel mindkét gyermekem imád főzőcskézni és már egy műanyag konyhát sikerült leamortizálni ( a kisfiam élvezte, hogy elemeire szedheti újra meg újra, persze idővel eltrörtek az illesztések) gondoltam az én bloggerkedésemből sem maradhat ki egy babakonyha. Nem utolsó sorban ajándéknak is tökéletes lesz:-)
Vettem egy önmagában is helyes kis retro szekrényt és beindultam.
A megvalósításra csak pár napom volt, ezért csak a kezdeti és a végállapotot mutatom meg. A munkafázisokat így is fogjátok érteni, látni.
Ilyen volt :
Így készült:
Az ajtaján kivágtunk egy téglalap formát a sütő imitálására. A fiók kapott még két gombot a főzőlap működtetéséhez :-)
Bútorlapból 3 egyforma kört vágtunk ki és egy téglalapot. Ezeket fekete táblafestékkel lefestettem.
A szekrényt pedig csiszolás után lekentem fehérre.
Közben az édesanyám megvarrta a textil kellékeket. Két garnitúra kötényt, konyharuhát, függönyt a sütőre.
Az összeszerelés viszonylag egyszerű volt.
Felcsavaroztam a főzőlapokat, a kis fogasokat az oldalára. Fel és levehetés megkönnyítése miatt nagyobb lyukat fúrtunk a kréta tábla az oldalára, így őt csak felakasztottam.
Végül lefestettem a csavarokat.
Jöhetett a dekoráció :-)
Ilyen lett :
Tadaaaaam...!!!!
f. saját
Nagyon szuper lett! A gyerekek biztosan örültek neki!
VálaszTörlésSok ilyen D.I.Y. ötletet még a blogra. :-)
Zsuzsa
Köszönöm Zsuzsa! Próbálok egyre többet alkotni:-)
TörlésEnikő
Ez valami csodás!!!!!!!!Hú,nagyon tetszik!!!!
VálaszTörlésKöszönöm!!!!!!!!!:-)))))
TörlésEnikő
Megkérdezhetem a kis szekrény méreteit? Én is szeretnék készíteni :-)
VálaszTörlésSzia!
VálaszTörlésKicsit megkésve, de lemértem neked.
Magassága: 72 cm
Mélysége: 40 cm
Szélessége: 45 cm
Más adatra is szükséged van?
Jó munkát! Örülök, ha tudtam segíteni.
Enikő