2014. szeptember 5., péntek

Pénteki kedvencek

Anyai szívemnek nagyon nehéz volt a  hétfő, de mégis jobb volt, mint amit most érzek.
Hétfőn csak én sírtam kifelé az oviból.
A gyermekeim csendesen maradtak.
A kisfiam esetében talán eljött az igazság pillanata, mert végre nem fáj neki többet, hogy anya és hugi otthon maradhat, neki pedig mennie kell valahova, ahova ő nem is akar.
A lánykám hétfőn, mint aki megértette, hogy nagy lány lett és az oviban többet tanulhat mint otthon anyával, szótlanul, megszeppenve sétált be a csoport szobába.
Kedden már majdnem sírt, csütörtökön már ordítva könyörgött, hogy : "Kérlek anya ne hagyj itt. Veled szeretnék lenni. Úgy hiányzol anya! Kérlek! Rúgkapált, szorította a nyakam, miközben az óvó néni húzta el a karomból. Nem sírtam, integettem neki végig amíg láttam az ablakban, na de utána......
Már délutánonként, esténként is sír. Sőt álmában is. Álmában is mondja, hogy kérjétek meg az óvó nénit, hogy engedje meg, hogy nekem ne kelljen oda mennem többet...
Háborog a lelkem!
Az én boldog, állandóan éneklő kislányom talán először küzd meg igazán valamivel, amit nem akar.
A legnehezebb számomra az, hogy én sem akarom! Világ életemben utáltam minden közösséget, nem éreztem sehol jól magam, küzdöttem az önértékelési zavaraimmal, a zárkózottságommal.
Szeretném, ha ők nem ilyenek lennének! Nyitott, boldog, vidám gyerekként szeretném látni a sajátjaimat, mint minden édesanya.
Tanácstalan vagyok, Vigasztalom, de én is azt szeretném, ha itthon maradhatna velem. Nézem a fényképét, hiányzik a kis puha husikája, mosolya, csipogása.....
Nem unatkozom, mert házimunka van bőven. De szomorú vagyok. Örülök a kisfiam egyensúlyának, aki minden nap többször átmegy megölelni, megpuszilni a hugát. De féltem a lányomat, féltem a kis lelkét és talán félek attól, hogy elveszítem, hogy megharagszik rám, mert tudom, hogy nincs még egy ember a világon, aki úgy szeret engem, mint Ő!




































f. www.pinterest.com
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...