2014. január 8., szerda

Modern Toscana

Napok óta szeretném megoldani egy közös problémánkat a kisfiammal, de egyenlőre nem sikerült.
Mégpedig azt, hogy a két gyermekünk között feküdjek az esti altatásnál. Drága kisfiam többször is kérte mostanában, hogy bújjak hozzá. "Anya miért mindig csak Hugival alszol?!"
A kisfiam mellé a férjem, a kislány mellé én fészkeltem be magam esténként.
Nyílván ez az esti szoptatás miatt alakult így, amit fél éve hagytunk abba.
A kislányom azonban azóta is kisajátít. Ha középre fekszem akkor ordít. "Anya  az enyém"!!
Megbeszéltem a napokban mindkét gyermekemmel, hogy ezentúl közéjük fekszem. A  célom az volt, hogy a kislány értse meg, hogy Bernátnak is hiányzom, Berna pedig legyen kitartó és bírja a lányka sírását. Ugyanis a helyváltoztatós alvási rend kialakítása ott fullad kudarcba, hogy a fiacskám feladja: "Elég! Aludj anya vele, csak legyen végre csend".
Az esti elcsendesedés nálunk napok óta ordítással indul és vajon hol lesz a vége?
Érdekes ez a kettősség, hogy vágyom a kisfiam ölelésére, örülök a jelzésének, de ugyanakkor a kis összebújós idillünket is nehezen engedem el a lányommal.
Ha pedig ezt a bejegyzésemet elolvassák majd felnőtt korukban, akkor kíváncsi leszek, hogy kommentálják. Vajon így: Na már akkor is papucs voltál! Te meg már akkor is főnökasszony, házisárkány! :-)


















































f.http://nuevo-estilo.micasarevista.com/casas-lujo/casa-campo-toscana