2014. február 10., hétfő

Stockholmi ház

Múlt heti nagy hallgatásom oka, hogy szervizbe került a számítógépünk. Még éppen időben, így a több éves családi fényképeink megmaradtak.
Blog helyett a varrás lett a "plusz" a múlt hetemben.
Ugyanis voltam varrás oktatáson és ezután minden szabadidőmben zakatoltam. Készítettem egy babát a kislányomnak, egy vonat formájú párnát a kisfiamnak és még több mindent. Nem gyakorolgattam hanem beleugrottam  egyből szép anyagokkal a terveim megvalósításába.  Szerencsére minden jól is sikerült. Úgyhogy büszke voltam, vagyok magamra.
Azon gondolkoztam hogy vajon tényleg jó a kézügyességem vagy ez ilyen könnyen megy mindenkinek?
Nemrégiben azt mondták nekem, hogy én tipikusan az vagyok, akinek gyermekkorában nem ismerték fel a kreativitását. Bár így lenne! Úgy érzem, ha ez igaz, akkor sem maradtam le semmiről, mert az alkotás örömét megérezni, most is nagyon jó!












 
 
 


 
 












 




 




 
















 










 
 

3 megjegyzés:

  1. Szia!
    Sosem késő elkezdeni! Úgy alakult, hogy az általános iskolai barátnőmmel hosszú évek után együtt dolgoztunk és Ő mesélte, hogy technika órán annyira átszellemült fejjel csináltam az éppen aktuális feladatot, hogy nem is érti, miért nem kezdetem el előbb kreatívkodni. Én magamtól tanultam meg varrni, persze volt varrónő ismerősöm több is akit megkérdezhettem, ha valami nem ment, de nagyon élvezem, az biztos. Nekem még a textilre való festés jött be nagyon, remekül megvannak együtt. Pl. a párnahuzatainkat mind én varrtam, 80%át meg is festettem az éppen aktuális hangulat szerint. De ez csak egy opció. Készíthetsz a gyerekeknek saját pólót, játékokat, bármit, imádni fogják. A mi kislányunk 1 éves és még a pocakban volt amikor játékokat kezdtem el neki varrni, azóta is azok a favoritok, a kiságyában lévő takarókról, párnákról nem is beszélve. Amikor új játékot varrok neki mindig üdvözli egy nagy öleléssel, nagyon édes.
    Milyen volt a farsang?
    Üdv: A.A.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tegnap megint egész nap varrtam!!! Szenzációs! Imádom!
      Már lehet, hogy megrendelésem is lesz :-)
      Köszönöm, hogy megosztottad a tapasztalataidat, élményeidet, produktumaidat,
      Köszönöm az inspirálást is!
      Legyen miénk az alkotás öröme :-)
      Enikő

      Törlés
  2. Szia! Egy kis kedvcsináló a varráshoz :-) Mostanában nem olvastam róla, hogy hogy megy a zakatolás.
    http://aranyalma2012.blogspot.hu/2014/04/gyerekszoba-1-resz-fussunk-neki-valahol.html

    VálaszTörlés