2013. október 4., péntek

Nappalik, étkezők, hálószobák...

Amikor én megyek vagy viszem a kisfiunkat az oviba mindig jön velünk a kislányunk is, mert ő imád valamiért oda menni. Na persze általában adnak neki a reggeliből vagy az uzsiból valamit :-) A kis drágámnak nagyon jó étvágya van. Jókat szoktunk ezen derülni a férjemmel, hogy már megint éhes. Azonban ez nagy könnyebbség is, hogy nem válogatós és nagyon jó étvágyú.
Hazafelé mindig a temető és kórház mellett jövünk el.
Amikor még édesapám a kórházban volt, mindig integettek neki.
Sajnos mostanában a temetőnél integetnek és mondják is, hogy: szia papa!
Tegnap ez így folytatódott:
kislányom: Én oda megyek és megsimogatom, hogy meggyógyuljon!
kisfiam: Hogy simogatnád meg, hiszen már angyallá változott! Ott ül az egyik felhőn.
kislányom: De én elkapom!
kisfiam: Nem tudod, mert szárnya van az angyaloknak és elrepül!
kislányom: Nem! Nem! Én elkapom és megsimogatom!
Bekönnyezett a szemem, alig láttam az utat, de arra gondoltam, talán tényleg van egy saját angyalunk, aki vigyáz ránk. Ugye így van ?
Jó ezt így hinni...















































f.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...