2013. június 24., hétfő

DIY- Babakonyha


Sziasztok! Újra itt vagyok, leszek!
Azt hiszem nem kívánhattunk volna jobb időt a nyaralásunkhoz :-)
Igazán kellemes két hét volt!
Folyamatosan fogom írni a beszámolókat...

Ez idő alatt ünnepeltük a kislányom második születésnapját.
Mivel mindkét gyermekem imád főzőcskézni és  már egy műanyag konyhát sikerült leamortizálni ( a kisfiam élvezte, hogy elemeire szedheti újra meg újra, persze idővel eltrörtek az illesztések) gondoltam az én bloggerkedésemből sem maradhat ki egy babakonyha. Nem utolsó sorban ajándéknak is tökéletes lesz:-)
Vettem egy önmagában is helyes kis retro szekrényt és beindultam.
A megvalósításra csak pár napom volt, ezért csak  a kezdeti és a végállapotot mutatom meg. A  munkafázisokat így is fogjátok érteni, látni.

Ilyen volt :




Így készült:

Az ajtaján kivágtunk egy téglalap formát a sütő imitálására. A fiók kapott még két gombot a főzőlap működtetéséhez :-)
Bútorlapból 3 egyforma kört vágtunk ki és egy téglalapot. Ezeket fekete táblafestékkel lefestettem.
A szekrényt pedig csiszolás után lekentem fehérre.
Közben az édesanyám megvarrta a textil kellékeket. Két garnitúra kötényt, konyharuhát, függönyt a sütőre.
Az összeszerelés viszonylag egyszerű volt.
Felcsavaroztam a főzőlapokat, a kis fogasokat az  oldalára. Fel és levehetés megkönnyítése miatt  nagyobb lyukat fúrtunk a kréta tábla az oldalára, így őt csak felakasztottam.
Végül lefestettem a csavarokat.
Jöhetett a dekoráció :-)

Ilyen lett :
Tadaaaaam...!!!!
























f. saját


6 megjegyzés:

  1. Nagyon szuper lett! A gyerekek biztosan örültek neki!
    Sok ilyen D.I.Y. ötletet még a blogra. :-)
    Zsuzsa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Zsuzsa! Próbálok egyre többet alkotni:-)
      Enikő

      Törlés
  2. Ez valami csodás!!!!!!!!Hú,nagyon tetszik!!!!

    VálaszTörlés
  3. Megkérdezhetem a kis szekrény méreteit? Én is szeretnék készíteni :-)

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Kicsit megkésve, de lemértem neked.
    Magassága: 72 cm
    Mélysége: 40 cm
    Szélessége: 45 cm

    Más adatra is szükséged van?

    Jó munkát! Örülök, ha tudtam segíteni.

    Enikő

    VálaszTörlés